A hetvenes években a Szentendrei Tárlatok eseményszámba mentek. Voltaképpen eszenciáját adták a teljes magyar kortárs művészetnek. Ismeretes, hogy Szentendre (a kezdeti periódust leszámítva) soha nem jelentett egységes stílust, soha nem jelentett iskolát, viszont a lassan száz esztendő alatt szinte valamennyi stílusmozzanatra születtek kitűnő példák.
A nyolcvanas években még ott függtek a Szentendrei Képtár falain Barcsay Jenő, Pirk János, Korniss Dezső vagy Vaszkó Erzsébet festményei, s minden megnyitón megjelent elegánsan, élesre vasalt nadrágban Bánovszky Miklós, a Szentendrei Festők Társaságának (1929) alapító tagja. Hangulata, aurája volt ezeknek a kiállításoknak. 1987-ben azonban a hatalom erőszakos beavatkozása ellen tiltakozva a Vajda Lajos Stúdió művészei kivonultak a Képtárból, s ellenkiállítást rendeztek a VLS pinceműhelyében. Ez az esemény a Szentendrei Tárlatok végét jelentette. A politikai rendszer megváltozásával elveszítette koordináló, összetartó szerepét a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége (s annak Pest Megyei Területi Szervezete), megszűnt, illetve átalakult a Művészeti Alap. A művészek rövidebb-hosszabb életű, kisebb csoportokat alakítottak – sokan magányosan építették pályájukat.
1999-ben, tizenkét éves hiátus után a MűvészetMalom eddig elkészült három szintjén a művészek kezdeményezésére újra megrendezték a Szentendrei Tárlatot, amit a műbíráló közönség és természetesen a művésztársadalom élénk érdeklődése kísért. Többen főművekkel jelentkeztek (Deim Pál, Farkas Ádám, Lukoviczky Endre, Péreli Zsuzsa), másokról kiderült, hogy az elmúlt évtizedben erősen módosult pályájuk (Baska József, Bartl József, Gy. Molnár István). Kocsis Imre finom portugál anzixai is meglepetést keltettek, hiszen egy mára már csaknem elfelejtett technikát (cianográfia) alkalmazott. A színes és sokféle iparművészeti anyag javát Pauli Anna válogatta, legfőképp a Péter-Pál Galériához kapcsolódó művészek munkáiból. Az igazán örömteli meglepetést a fiatal nemzedék nívós művei jelentették (Farkas Zsófia, Bartl Dóra, Adamis Lukács, Margit Szabolcs, Lehoczky Krisztina, Kocsis Eszter, Gy. Molnár Emese, Csíkszentmihályi Berta, Réka és Sára). Az utóbbi tíz évben érett kész festővé Sz. Varga Ágnes (Kabó). Úgy tűnik: a tradíció újraéled. A 2001-ben rendezett Szentendrei Tárlat talán még színesebb, érdekesebb anyagot mutatott be, mint az előző. Voltaképpen a kortárs magyar művészet egy jellemző szeletét adta. Mivel a városban és vonzáskörzetében több mint száz alkotó dolgozik, a kiállítást két részletben kellett megrendezni. Először a festők és a szobrászok, majd a grafikusok és az iparművészek mutatták be – többnyire friss – műveiket.
A 2001-es Szentendrei Tárlattal egy időben mutatkozott be a MűvészetMalomban a Virtuális Szentendrei Tárlat című honlap. A látogatók állandóan használhatták az oldalakat, sőt a kiállítás ideje alatt kivetítővászon segítségével mások számára is láthatóvá – és ezzel a tárlat részévé – tehették az alkotásokat. A web-verzió (www.artendre.hu címen érhető el) jelentősen megnövelte a valóságos kiállítás anyagát, hiszen csaknem kétezer képzőművészeti alkotást vonultat fel. A folyamatosan bővülő, új művekkel kiegészülő virtuális tárlat arra hivatott, hogy – a MűvészetMalom céljait segítve – népszerűsítse a szentendrei művészetet. Míg a valóságos tárlat a pillanatnak szól (hiszen a művek egy hónap múltán visszakerültek a műtermekbe), a Virtuális Szentendrei Tárlatot viszont az idő élteti. Az internet segítségével ott lehetnek az opuszok a lakásokban, bárki számára könnyen elérhetően, az érdeklődők, műértők, műpártolók, egyetemi hallgatók, s a művészkollégák nem kis örömére.
– hann –