1973-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1973-79 között Zalaegerszegen építészként dolgozott. 1979-től él Szentendrén, ahol számos középületet tervezett. A MűvészetMalom tervezésében is jelentős szerepet vállalt. A nyolcvanas években a Szőnyi István Szabadiskolában (Zebegény) Jets György mestertől sajátította el a különböző murális technikákat (freskó, sgrafitto). 1989-től a Művészeti Alap (ma: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja.

Bodonyi Emőke a következőképpen jellemzi munkásságát: „Az 1987 után festett képek már egyaránt vallanak az építészről és a festőművészről. Az épület és az emberi arányok, az antropomorf részletek az építészet végső értelmére utalnak: minden az emberre vonatkozik, minden – Heidegger szavaival élve – az ember világban-való-létének, a valahol tartózkodásnak kifejezése. A világban lenni nem térbeli reláció, hanem hogy az embernek köze van hozzá. Legújabb képein mindez a különböző síkok, a többnézőpontúság egymásra hatása során kialakított, vizuálisan összefüggő téri viszonyokban konkretizálódik. Az épület most már az emberi lét filozofikus felfogásának tárgya.”

Számos csoportos tárlat után első önálló kiállítása 1990-ben volt Szentendrén, a Művésztelepi Galériában, ahol érzékeny, finom vonalrajzokkal jelentkezett. Lapjain különös hangsúlyt kap az architektúra. Míg e rajzokon nem tagadható Vajda Lajos hatása (furcsán tördelt, elfordított síkok, többnézetűség), táblaképein – noha a szerkesztési elv hasonló – a szín feloldó szerepet kap. Legfontosabb munkáit (ha volna ilyen terminus technicus) poétikus konstruktivizmusnak nevezhetnénk. Szent Ferenc életét ábrázoló sgrafitto-sorozata a szentendrei Ferences Gimnáziumban látható. Ugyanezen témakörből készített sgrafittót Horányban, a Ferences Rend Lelkigyakorlatos Házában.