„Szentendre nélkül nincs modern magyar festészet” – szögezte le Németh Lajos professzor, a XX. század harmadik harmadának elfogulatlansága, s vitathatatlan szakértelme okán talán legjelentősebb művészettörténésze. Ugyancsak ő állapította meg, hogy a korai szentendrei piktúra Nagybánya örököse és folytatója. S valóban, 1929-ben nyolc Nagybányát megjárt festő alapította meg a Szentendrei Festők Társaságát. Ez idő tájban, ismert történeti okok miatt a partiumi bányaváros művésztelepe elveszítette jelentőségét. A hangsúly Szentendrére tevődött át. Az alapító tagok (Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Onódi Béla, Heintz Henrik, Rozgonyi László, Jeges Ernő, Paizs Goebel Jenő és Pándy Lajos) korrekt kismesterek voltak, akiket egy időben megérintett a római igazodású novecento (neoklasszicizmus). Tájfestészetük az 1906 előtti Nagybányához kapcsolható. A neósok fauve-os forradalma nem hagyott nyomot piktúrájukon. Közülük kiemelkedik a szuverén pályát befutó Paizs Goebel Jenő és az alapítás utáni esztendőben a városba érkező, s haláláig ott működő Barcsay Jenő. Barcsay konstruktivista festészete máig hat, a középnemzedék és a fiatalok munkáiban is tetten érhető.
A szentendrei művészet (ekkoriban még inkább „csak” festészetről beszélhetünk) második nagy korszaka az ún. Európai Iskola, melyet tulajdonképpen Szentendrei Iskolának óhajtottak nevezni, hiszen a vezető művészek valamennyien szentendrei kötődésűek voltak. Stílusegységről itt sem volt szó, csupán a háború utáni reményteljes néhány esztendőben – 1945 és 1948 között – az Európa felé való nyitásra törekedett e művészcsoport. Kiváló teoretikusok: Pán Imre, Mezei Árpád, Gegesi Kiss Pál, s a Bauhausból hazatért Kállai Ernő elméleti közreműködésével olyan kiváló mesterek voltak e kör tagjai, mint Anna Margit, Bálint Endre, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Losonczy Tamás, Szántó Piroska, Jakovits József stb. (Ezekben az időkben Szentendrén dolgozott Doucet és az igen jelentős COBRA csoport egyik alapító művésze, Corneille is.) Az Európai Iskola leglényegesebb művészi cselekedete azonban Korniss Dezső, (az akkor már nem élő) Vajda Lajos, s a fiatalabb Bálint Endre nevéhez köthető. A szakirodalom programjukat konstruktív szürrealista tematika néven jegyzi. A Vajda Lajos által megfogalmazott programjuk lényege abban állt, hogy művészetükkel a bartóki zenei metódus képzőművészeti megfelelését keresték. Motívumokat gyűjtöttek Szigetmonostoron, Szentendrén (főleg sírkövek formai jegyeit, a kisvárosi, iparos folklór elemeit), s ezeket emelték be művészetük által a grand artba.
A sztálini–zsdánovi kultúrpolitika kánonná emelése természetesen az Európai Iskola végét jelentette. Többen emigráltak, mások rövidebb-hosszabb szilenciumra ítéltettek. Korniss évekig babafejeket festett a Bábszínháznak. A lehangoló sorsokat hosszan sorolhatnánk. A hetvenes évek végéig függetlenül dolgoztak a városban a művészek, de természetesen személyes kapcsolataik éltek. Csak néhányat soroljunk fel a legjobbak közül: Czóbel Béla, Barcsay Jenő, a fiatal Deim és Balogh, Bartl József, Kántor Andor és Gálffy Lola, Göllner Miklós, Deli Antal, Hegyi György, Ilosvai Varga István, Kmetty János, Miháltz Pál, Pirk János, Szánthó Imre, Szántó Piroska.
1969-ben épül meg a Kálvária úton az új művésztelep. Ezáltal a városba számos művész költözött. Némelyikük nem csupán lakhelyének tekinti a „telepet”, hanem az évek során elkötelezett szentendrei művészekké váltak (Hajdú László, Gy. Molnár István, Kocsis Imre). Ez a dátum azért is fontos, mert e pillanattól nem csupán szentendrei festészetről beszélhetünk, helyesebb szentendrei művészetről szólni, hiszen szobrászok is érkeztek a városba (Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas). Így a már régebben itt élő és dolgozó Farkas Ádám, Csíkszentmihályi Róbert, majd a később idetelepülő Szentirmai Zoltán mellett a szobrászi jelenlét igen erőteljessé vált.
Ebben az esztendőben már bontogatta szárnyait a későbbi Vajda Lajos Stúdió, mely csupa amatőr képzőművészből állt, akik a templomdombi kőfalra kiaggatott munkáikkal hívták fel a figyelmet magukra. E kezdetleges szabadtéri tárlatokat Barcsay Jenő és Deim Pál is „meglátogatta”. Az efZámbó István vezetésével lassan művészcsoporttá alakuló közösség ártatlan, gyermeteg játékára a hatalom meglehetősen durván reagált: egy 1970-ben Szentendre főterén bemutatott tréfás játék után (Nalaja-happening) többeket börtönbe zártak. Végül a csoport megkapta a Péter-Pál utcai barokk pincét, ahol ma is az avantgárd és a posztmodern körébe sorolható izgalmas kiállításokat rendeznek. A VLS-ben negyedszázad alatt száznál több művész fordult meg, tekintettel a stúdió laza szerkezetére. Csupán néhány jelentősebb VLS-tagot említsünk meg: efZámbó István, feLugossy László, Wahorn András, Aknay János, Holdas György, Matyófalvi (Matyó) János †, Bereznai Péter, Bernáth(y) Sándor, Bukta Imre, Gubis Mihály, Csorba Simon, Haász István, Vincze Ottó, Kis-Tóth Ferenc stb. A Vajda Lajos Stúdió tagjaiból került ki a nyolcvanas évek elejének legjelentősebb new wave zenekara, a Bizottság együttes (szabadidő zenekar), melynek utóda a ma is működő efZámbó Happy Dead Band.
A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) számos tagja települt át Magyarországra. Közülük sokan a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban találták meg helyüket (Krizbai Sándor, Nagy Árpád Pika, Borgó György Csaba stb.) Bátran mondhatjuk, ez az ösvény természetszerűen ki volt jelölve, hiszen a Baász Imre által szervezett Médium-kiállítások (a nyolcvanas évek elején, Marosvásárhelyen) szellemiségükben, felfogásmódjukban kísérteties hasonlóságot mutattak a Vajda Lajos Stúdió ez idő tájt rendezett kiállításaival. Világos párhuzam látszik bizonyos pályaképekben is, pl. Haász István–Ütő Gusztáv–Bukta Imre.
A mai szentendrei művészet rendkívül sokszínű. Szinte minden stílusirány megtalálható: hagyományos tájfestészet, konstruktív tendenciák, fluxus, happening és performance, lírai és geometrikus absztrakció, environment, land art, mail-art és még mások. Kijelenthetjük, hogy a szentendrei művészet a teljes kortárs hazai művészetet reprezentálja.
hann