Szentendre számos múzeumot kínál, melyeket azoknak a művészeknek szenteltek, akik - tartósan vagy átmenetileg - a városban éltek vagy dolgoztak. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - Ferenczy Múzeum összefoglaló név: olyan intézményt jelöl, amely több szentendrei és vidéki kiállítóhelyet fog egybe. Hozzá tartozik többek között az Anna Margit-Ámos Imre Múzeum, a Barcsay Jenő Múzeum, a Czóbel Béla Múzeum, a Kerényi Jenő szoborpark, a Kmetty János Múzeum (ugyanabban az épületben a Kerényi kisplasztikai kiállítás), a Kovács Margit Múzeum, a Pajor Kúria (benne a Ferenczy-gyűjtemény, valamint a régi és az újabb szentendrei művészetet bemutató két kiállítás), a Szentendrei Képtár, a Vajda Lajos Emlékmúzeum (ugyanott Az Európai Iskola szentendrei mesterei című kiállítás), továbbá a MűvészetMalom nevű kortárs művészeti központ. A Fő téri épületben (volt kereskedőház) a múzeumi irodákon kívül több kiállítóteret is találunk.

Az alábbiakban megtalálhatja Szentendre képzőművészeti múzeumainak rövid ismertetését, valamint a szentendrei művészethez és művészekhez kapcsolódó, a világhálón elérhető néhány hely címét. Bővebb információ az egyes múzeumokkal kapcsolatban az alábbi telefonszámokon, honlapokon érhető el.

A város főutcáján álló, felújított és kibővített, 19. századi épület, az ún. Pajor Kúria három nagyobb állandó kiállításnak ad helyet. A kiállítások anyagát gyakran frissítik, válogatva a Ferenczy Múzeum több mint kilencezer darabos gyűjteményéből.

A Ferenczy Múzeum 1951-ben létesült, Szentendre háború utáni első múzeumaként. Ferenczy Károly festőművész nevét vette fel, aki 1890-92 között Szentendrén élt családjával. Kezdetben városi múzeum volt, majd 1972-től Pest megye múzeumi központjaként is működött. Ugyanebben az évben nyílt meg Szentendrén az első Ferenczy-kiállítás. A Ferenczy-gyűjtemény Ferenczy Károlynak és feleségének, Fialka Olgának, valamint gyermekeiknek, Valérnak, Béninek és Noéminek a műveit mutatja be.

Ferenczy Károly (1862-1917) a finom naturalizmusból indult, majd az 1896-ban létrejött nagybányai művésztelep egyik alapítójaként a plein air szellemében alkotta meg franciásan elegáns, mértéktartóan kiegyensúlyozott képeit. Napsütéstől ragyogó vásznain megjelenik az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus jó néhány vonása. Késői műveit hűvösen klasszikus komponálásmód jellemzi.

A házaspár Szentendrén született iker gyermekei közül Béni (1890-1967) a szobrászatot választotta hivatásul, Noémi (1890-1957) pedig a gobelinszövést sajátította el. Béni első érett korszakát a kubizmus, illetve az expresszionizmus befolyásolta. Noémit indulásakor a korai francia kárpitok hatása után a szecesszió érintette meg. A húszas években mindkettőjük művészete fokozatosan letisztult, monumentálissá vált. A harmincas évekre bontakozott ki teljesen egyéni hangjuk. Ferenczy Béninek a klasszikus hagyományokat átértelmező szobraiból mediterrán életerő árad. Ferenczy Noéminak az utópisztikus-kommunisztikus eszmék jegyében fogant, merész kompozíciójú kárpitjairól a művészet iránti alázat sugárzik. Művészetükkel többé-kevésbé kötődtek az ún. posztnagybányai körhöz.

A másik, itt elhelyezett kiállítás bemutatja az 1920-as, 30-as évek szentendrei festészetét - a Szentendrei Festők Társaságát megalapító művészek alkotásait, és mindazokét, akik csatlakoztak hozzájuk az ún. régi művésztelep fennállása alatt. A harmadik nagy egységben az 1940-től 1990-ig terjedő szentendrei művészet bemutatására vállalkoztak a rendezők.

A Szentendre főterén álló, barokk kereskedőházban 1978-ban nyitotta meg kapuit a Szentendrei Képtár, Pest megye sokáig egyetlen reprezentatív, időszaki kiállítások megrendezésére alkalmas kiállítóterme. A képtár alapfeladata, hogy helyt adjon a kortárs alkotók műveit bemutató tárlatoknak, a Ferenczy Múzeum gyűjtőköréhez tartozó jelentős mesterek életmű-kiállításainak, s igény szerint fogadjon külföldi műegyütteseket is.

Néhány kiemelkedő művész neve az itt szerepeltek közül: Aknay János, Balogh László, Bálint Endre, Bánovszky Miklós, Beck Judit, Csíkszentmihályi Róbert, Deim Pál, Farkas Ádám, Gadányi Jenő, Gráber Margit, Gyarmathy Tihamér, Hegyi György, Holdas György, Ilosvai Varga István, Kassák Lajos (emlékkiállítás), Kocsis Imre, Ligeti Erika, Miháltz Pál, Paizs Goebel Jenő, Péreli Zsuzsa, Pirk János, Onódi Béla, Vaszkó Erzsébet. Az 1995 őszén megrendezett, Hommage ŕ Bartók címet viselő, avantgarde jellegű gyűjteményes kiállításon - párizsi és szentendrei közös szervezésben - mintegy negyven ország művészei mutatták be Bartókhoz kapcsolódó munkáikat.

Ma a Szentendrei Képtárban évente négy-öt képzőművészeti anyagot mutatnak be. Emellett egy-egy régészeti, történeti, néprajzi kiállítás képviseli a helytörténetet.

Az 1984-ben megnyitott Ámos Imre-Anna Margit Múzeum egyike Szentendre legszebb, egyéni életműveket bemutató képzőművészeti gyűjteményeinek. A művészházaspár munkássága - rokon tematikával - a harmincas években indult. Anna Margitot az épület kertjében temették el, sírját fiának, Péter Vladimir ötvös- és szobrászművésznek az emlékműve őrzi.

Ámos Imre (1907-1944) egész munkásságát és rövid életét meghatározta az a magatartás, amely már névfelvételében megnyilvánult. A vallásos, zsidó családban nevelkedett Ungár Imre fölveszi Ámos próféta nevét. Fokozott feszültségű képekben fogalmaz: a halálsejtelmek, a pusztulás képei, a víziók rikoltó vörös, zöld, kék színekben jelennek meg vásznain. Ő maga "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte festői törekvését. Ez alatt azt értette, hogy együtt szerepelnek képein a valóságosan látható és a képzeleti lények, hogy különböző léptékben láthatók a tárgyak és a személyek, és a tárgyak emberszerű lényekké válnak.

Anna Margit (1913-1991) legkorábbi képei tempera- és gouache-festmények. Festészete első pillanatra könnyen megközelíthető, mert figurái a népművészetből, a provinciális művészetből, a gyermeki képzelet alkotásaiból ismertek. Képeiből a festés öröme, a színek szeretete árad. Tubusból kinyomott festékkupacai hasonlítanak a virágokra - igaz, inkább a művirágokra, melyeket a falusi házi oltárokon láthatunk. Műveinek mégsem csupán ennyi a mondanivalója, az együgyűnek látszó alakok mögött a lélekábrázolás a fontos.

Barcsay Jenő 1977-ben közel kétszáz festményt és grafikát ajándékozott a magyar államnak, és a kiállítására maga jelölte ki más közgyűjteményekből kölcsönzendő festményeit. A gyűjteményt befogadó épületet, egy 19. század elején épült, klasszicista stílusú polgárházat is ő választotta. A teljes életművet átfogó kiállítás tizenkét teremben, időrendben mutatja be a művész pályafutását.

Barcsay Jenő (1900-1988) művészete nemcsak Szentendrén, hanem a 20. századi magyar művészet történetében is fogalom. A figuratív konstruktivizmus képviselője, közösségi épületek mozaikjainak, falitextiljeinek alkotója, a művészeti és orvosképzésben is alkalmazott Művészeti anatómia szerzője, tudós rajzolója. A Kossuth-díjas művész ars poeticáját egy alkalommal így fogalmazta meg: "Minden kép önvallomása, voltaképpen önarcképe a festőnek. A kompozíció alakulása éppen ezért tisztán tükrözi a korba beágyazott festő emberi magatartását. (...) Korunk festészete az építés, a szilárd és világos szerkezet jegyében fogant. (...) Mindig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát."

Barcsay 1929-ben lett a Szentendrei Festők Társaságának tagja, ezután halálig minden nyáron a városban alkotott. Először nem Szentendre romantikus hangulata fogta meg, hanem a várost körülvevő táj, mely szülőföldjére, Erdélyre emlékeztette. 1935 után fordult figyelme magára a városra. Tájképeihez hasonlóan a látványelemek - a barokk kapuívek, a jellegzetes ablakok, a szűk sikátorok - szerkezetéből kiindulva építette fel a kompozíció formáit és színeit. 1945-ben csatlakozott a modern magyar művészeti törekvések képviselőit összegyűjtő Európai Iskola nevű csoportosuláshoz. A háború után kérték fel - már elismert művészként - a Képzőművészeti Főiskola tanárának. Az anatómia és szemléleti látszattan tanszéket kapta meg, ahol több mint harminc éven keresztül tanította a növendékeket.

Boromisza Tibor (1880-1960) egyéni utat járó, maga elé saját programot állító és azt következetesen beteljesítő, sokoldalú művész volt. A szerteágazó életmű módszeres feltárása az elmúlt években vett nagyobb lendületet (önéletrajzi feljegyzései 2011-ben jelentek meg, gyűjteményes kiállítása 2012-ben volt a MűvészetMalomban). Az emlékszobát Boromisza Tibor festőművész családja rendezte be és tartja fenn 1964 óta, abban a házban, amelyben a művész 1953-tól haláláig alkotott.

Festészeti tanulmányokat folytatott Ferenczy Károly magániskolájában, Nagybányán, Párizsban és Münchenben. 1904 és 1914 között a nagybányai művésztelep fiatal neós nemzedékének egyik vezéralakja lett. 1922-ben költözött Szentendrére, ő volt a város első állandó festő lakója. Már a művésztelep megalapítása előtt több tucatnyi olajképen és akvarellen örökítette meg a várost és közvetlen környékét. Szentendrét ábrázoló festményei a 20-as évek végétől rendszeresen szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon. Az 1910-es évektől a második világháborúig aktívan részt vett a művészeti közéletben: több művésztelep meghatározó tagja (Nagybánya, Balaton), megálmodója (Szentendre), illetve létrehozója (Hortobágy) volt. A 20-as évek végén megalapította a Magyar Képírók Társaságát, a 30-as évek első felében meghirdette a művészkataszter programját, emellett több száz művészetpolitikai, néprajzi és szociográfiai publikáció szerzője volt.

Bejárta az országot: Nagybányához, Zentához, Szatmárnémetihez, Dunavecséhez, a Margitszigethez, Szentendréhez, Érsekújvárhoz, Hortobágyhoz, Budához, a Balatonhoz, Ormánsághoz, Göcsejhez és az ország más pontjaihoz kötődő műveivel nemcsak festőként alkotott maradandót. Személyében a tradicionális magyar paraszti műveltség tudatos értékmentőjét is tisztelhetjük.

Czóbel Béla (1883-1976) még életében - 92 éves korában - önálló múzeumot kapott a szentendrei várdombon. A 19. századi épület eredetileg római katolikus fiúiskola volt. A múzeumot a művész születésének századik évfordulóján új szárnnyal bővítették, ahol szintén kiállításokat rendeznek (legutóbb Ilosvai Varga Istvánét, ami jelenleg - bizonytalan ideig - zárva tart). A hatalmas czóbeli életmű e múzeumban szereplő anyagából gyakran válogatnak külföldi és hazai kiállítások rendezői.

Müncheni, majd párizsi tanulmányai után Czóbel nemcsak a nagybányai természetelvűség alkotói módszerét sajátította el gyorsan, hanem 1905-ben Párizsban a Fauves csoport látásmódjára is hamar rezonálni tudott. A nagybányai művésztelepen a sötét tónusok uralma alól szabadult fel, és a szórt napfény reflexeinek gazdagságát nyerte cserébe, a párizsi "Vadak" hatására pedig a dekorativitás irányába változott koloritja. A látvány inspirációjától eltávolodva később egyre jobban közeledett az öntörvényű színkezeléshez és formaképzéshez. A második párizsi periódus (1925-35) időszakában keletkezett képek már az École de Paris magyar származású festőjeként mutatják be Czóbelt, aki az aktuális izmusoktól függetlenül alakította ki egyéni stílusát.

Huzamos németországi, hollandiai és franciaországi tartózkodás után 1939-től Szentendrén élt. 1940-ben Modok Mária festőművésszel kötött házasságot. 1945-ben csatlakozásával támogatta az Európai Iskola nevű csoportot. 1946-ban a Szentendrei Festők Társasága elnökévé választották, de még ez évben hosszabb időre ismét külföldre utazott. 1966-ban kapott műtermet Budapesten, a gellérthegyi műteremházban, és ettől kezdve a nyarakat Szentendrén töltötte.

Kerényi Jenő állandó kiállítása 1978-ban, a művész születésének 70. évfordulóján nyílt meg Szentendrén. A kisebb szobrok zárthelyi tárlatát kiegészíti a monumentális szobrok szabadtéri bemutatása. Az előbbi a Kmetty Múzeum középkori eredetű, bolthajtásos pincéjében és belső udvarán, az utóbbi pedig Szentendre műemléki belvárosának szélén található. A kisplasztikai válogatás Kerényi Jenő 1939 és 1973 között készített legszebb munkáit mutatja be, a kültéri kiállításon pedig néhány nagyméretű szobrának másodpéldánya látható.

Kerényi Jenő (1908-1975) "a 20. századi magyar és egyetemes szobrászművészet egyik legmarkánsabb képviselője volt. (...) Legendává alakította át a körülötte zajló világ motívumait, múltat és jelent, magyart és európait, hagyományt és újítást, bibliát és munkásmozgalmat, szerelmet és halált" - írja róla Pogány Ö. Gábor művészettörténész.

A Kmetty János életművét bemutató állandó kiállítás 1981-ben nyílt meg Szentendrén. A 18. századi eredetű, dalmát kereskedőházban bemutatott anyag alapja a művész hagyatéka, melyet a vásárlások során gyűjtött festmények és a közgyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak egészítenek ki. A kiállítás az életművet a különböző korszakokat átfogó egységekben mutatja be.

Kmetty János (1889-1975) 1930-tól Szentendrén dolgozott, eleinte csak nyaranként, 1945-től pedig a régi művésztelep tagjaként. Szentendre vált témájává könnyű akvarelljeinek, olajfestményeinek, halála előtti korszakában pedig kékes színekkel átfogott, hosszúra nyújtott kompozícióinak és üvegablakainak. Művészetére a francia kubizmus volt döntő hatással, ennek egyéni hangú meghonosítása határozza meg művészettörténeti helyét.

A Kmetty Múzeum épületében kapott helyet a Kerényi Imre szobrászművész kisplasztikáit bemutató kiállítás is.

Kovács Margit (1902-1977) Kossuth-díjas kerámiaművész múzeuma 1973-ban nyílt meg egy erre a célra vásárolt és átalakított, 18. századi épületben, amely eredetileg sóház, majd postaállomás is volt.

A harmincas évek elejére jellemzőek az expresszív felületkezelésű körplasztikák, melyek formálása egyúttal a középkori szobrászat zömök arányú formaeszményéhez kapcsolódik. A negyvenes években Kovács Margit alakjai egyre nyúlánkabbak, oszlopszerűek lettek. Kisméretű, korongozott plasztikáinál ezzel párhuzamosan megfigyelhető a geometrizálás, a kúpformára való egyszerűsítés. A folklór hatása az ötvenes években teljesedik ki munkásságában. Az iparművészeti tárgyak kezdettől másodlagos szerepet játszanak a figuratív alkotások mellett.

Az első és második teremben az életmű kezdeti éveit lehet megismerni. A harmadik teremben az 1950-es évek munkái, a negyedik teremben az érett korszak művei kaptak helyet. A Görög utcai fronton Kovács Margit művészetének utolsó korszaka követhető végig. A régi épület boltíves, szakrális teret idéző pincéjében a keresztény ikonográfia hagyományait követő tárgyakat mutatják be. Az emeleti galéria enteriőrje és fotódokumentációja a művész otthonának és műtermének állít emléket.

Vakok és gyengén látók számára alakították ki a kiállítás utolsó termét, ahol a kerámiákat meg is lehet érinteni. Az emeleten 3D vetítőterem kapott helyet, melyben érintőképernyő segítségével körbeforgathatjuk Kovács Margit műveinek virtuális képét.

A szentendrei fűrészmalom 19. század végi épülete Magyarország egyik legérdekesebb kiállítóhelye. Korniss Dezső és Deim Pál festőművészek ötlete alapján a Szentendre Művészetéért Alapítvány kezdeményezésére és a Szentendrei Építész Egylet együttműködésével jött létre.1999 júniusában nyílt meg a nagyközönség számára.

Az alapítók célja a 20. századi szentendrei művészet időszaki kiállításokon történő bemutatása mellett egy modern művészeti központ létrehozása volt. A MűvészetMalom egyik legfontosabb küldetése a szentendrei művészet fogalmának, történetének és jelenének a helyi lokálpatrióta köztudatba történő beágyazása. A kiállításokhoz kapcsolódó előadások, konferenciák, interaktivitásra törekvő múzeumpedagógiai események a helyi társadalom legszélesebb rétegeit szólítják meg a kisiskolás korúaktól a nyugdíjasokig, a szentendrei "őslakosságtól" az újabban betelepültekig. Kelet-közép-európai viszonylatban a MűvészetMalom kapcsolatokat épít ki a hasonlóan működő művészeti központokkal, különösen a határainkon túli magyarság és a velük együtt élő nemzetek műhelyeivel. Nemzetközi szinten cél a "Szentendre art brand" megteremtése, a szentendrei művészet jelenlétének biztosítása külföldi kiállítóhelyeken, s ezzel párhuzamosan az egyetemes 20-21. századi művészeti irányzatok, törekvések és kiemelkedő művészek, művészeti csoportok bemutatása Szentendrén.

A múzeum egy kétszintes lakóépületben, 1986-ban nyílt meg. 1991-ben Vajda Lajos művei az emeleti részre kerültek, míg az alsó szinten állandó bemutatót rendeztek az Európai Iskola elnevezésű művészcsoport szentendrei mestereinek munkáiból. Ez utóbbi a Vajdával együtt dolgozó barátait és a halála után nyomdokaiba lépő pályatársait jelenti.

A képi gondolkodás területén Vajda Lajos (1908-1941) új dimenziókat nyitott a magyar képzőművészetben. Szellemi érlelődésének színhelyei: Szerbia, a budapesti Képzőművészeti Főiskola, Szentendre, Kassák Munka-köre és 1930-34 között Párizs. Vajda egyszerre kívánt tradicionális és avantgárd művész lenni. Baloldali érzelmi elkötelezettsége mellett szellemi irányultságát a transzcendencia iránti fogékonyság jellemezte. Mélyen hitt a művész profetikus, szakrális szerepében.

1935-36-ban Korniss Dezső festőművésszel közösen alakították ki az ún. szentendrei programot, melynek lényege: közvetítés múlt és jövő, keleti és nyugati gondolkodás között, szintézisteremtés különböző kultúrkörök metszéspontján. Szentendrén és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon a népi kultúrában töredékekben még élő, ősi világképet kutatták. A program egy régió vizuális identitástudatának, egyben a modern, európai léptékkel is mérhető magyar képzőművészetnek a megteremtését célozta meg.